Weboldal karbantartása mesterfokon

Miért fontos a karbantartás?

Igen, a weboldalak maguktól is működnek, ha nincs karbantartva. Viszont az idő múlásával a bővítmények és a beállítások elavulnak, aminek köszönhetően sorra jelentkeznek majd a problémák.

Ahogyan már az okostelefonoknál is megszokhattuk, hogy rendszeresen jelennek meg különböző frissítések, melyek újabb funkciókkal ruházzák fel a már telepített alkalmazásunkat vagy akár egy meglévő fontos biztonsági problémát orvosolnak.

A rendszeres havi weboldal karbantartás gondoskodik arról, hogy eszközöd mindig jól, biztonságosan működjön és naprakész megjelenése legyen. A karbantartás elhanyagolása sebezhetővé teheti weboldaladat a feltörésekkel szemben, hibák sorát és funkcionális zavarokat okozhat.

Mire számíthatsz, hogy ha együtt dolgozunk?

astronauta_asztal
Konzultáció
Az online konzultáció célja, hogy jobban megismerjük a vállalkozásodat és a karbantartással kapcsolatos elvárásaidat. Ezt követően meghatározzuk a főbb célokat, amiket a karbantartás során figyelembe veszünk.
1
astronauta_asztal
astronauta_oleles
Árajánlat, szerződés
Az elképzelések, illetve az igények megismerését követően összeállítjuk az árajánlatot, ami tartalmazza a karbantartáshoz szükséges részfeladatok listáját. Amennyiben az árajánlat elnyerte tetszésedet, megkötjük a szerződést.
2
astronauta_oleles
astronauta_tarsalgas
Hozzáférések / Jogosultságok
A munkánk megkezdéséhez mindenképpen szükséges, hogy hozzáférjünk majd a tárhelyed és az oldalad kezeléséhez. Ennek a folyamatnak a gondtalan lebonyolításában segíteni fogunk.
3
astronauta_tarsalgas
asztronauta fekszik laptop
Optimalizálás
A konzultáción már megismertük a vállalkozásodat és a karbantartással kapcsolatos igényeidet. Ebben a fázisban technikai oldalról is megnézzük az oldalad és ahol szükséges javítunk rajta.
4
asztronauta fekszik laptop
Karbantartási lehetőség
Miután mindent beállítottunk és optimalizáltunk, ezt követően kezdetét veszi a havi karbantartási folyamat, amit a kért csomag függvényében fogunk rendszeresen elvégezni.
5

Ki áll a Galaxy Webdesign mögött?

Kovács Botond vagyok szabadúszó webdesigner, volt webáruház tulajdonos, weboldalkészítő és a GalaxyWebdesign.hu tulajdonosa. 

Olyan magánszemélyeknek, kis- és középvállalkozóknak szeretnék segítséget nyújtani, akiknek nincsen több millió forintjuk, hogy egyedi fejlesztésű weboldalt készíttessenek, azonban mégis szeretnének megjelenni az interneten.

Fontosnak tartom ebben a szakmában a fejlődést, hiszen folyamatosan jelennek meg újabb és újabb trendek, amit követni kell. Sok képzésen vettem és veszek részt, hogy mindig naprakészen tartsam tudásom. Alapvető még számomra a precizitás, ezért minden munkámat alapos tervezéssel és kivitelezéssel végzem el.

Várom, hogy együtt dolgozzunk.

Miért érdemes minket választani?

Garanciát vállalunk

Minden projektre teljes garanciát vállalunk. Ha nem vagy megelégedve a karbantartási szolgáltatással, akkor 30 napon belül visszatérítjük a teljes szolgáltatás díját.

Megbízhatóak vagyunk

Szolgáltatásunk egyik főbb jellemzője a megbízhatóság. Ez annak köszönhető, hogy mindig készséggel segítünk, ha bármilyen kérdésed lenne, illetve a projekt végén sem engedjük el a kezed.

Kijelölt kapcsolattartó

Minden ügyfelünk kijelölt, közvetlen kapcsolattartót kap. Így mindig tudni fogod, hogy éppen hogyan áll a projekted és mire számíthatsz az elkövetkező időszakban.

Biztonsági mentések

A rendszeres biztonsági mentések készítése és tárolása elengedhetetlen egy weboldal esetében. Ezek a mentések lehetővé teszik, hogy egy technikai meghibásodás során gyorsan vissza tudjuk állítani a weboldaladat egy korábbi stabil állapotba.

Optimalizálás

A mai rohanó világban már senki sem szeret várni. Hiába egy szép és marketing oldalról tökéletes weboldal, hogy ha nagyon lassan töltődik be. Egy gyors és hatékony weboldal csökkenti az oldalelhagyás gyakoriságát és növeli a konverziós értékét.

Folyamatos felügyelet

Folyamatos megfigyelés alatt tartjuk a weboldalad, hogy ha bármilyen technikai probléma vagy gyanús tevékenység történne, akkor a lehető leghamarabb tudomást szerezzünk róla. A karbantartásnak köszönhetően szükség szerint időben be is tudunk avatkozni.

Tartalom menedzsment

A haladó és a profi csomagunk kiterjed a weboldallal kapcsolatos tartalmi változtatások elvégzésére is. Szívesen segítünk, ha új blogbejegyzést, képet, szöveget vagy akár új terméket/szolgáltatást szeretnél felvenni a weboldaladra.

Biztonsági beállítások

Ahogyan a weboldalak fejlődnek, úgy az illetéktelen behatolók is egyre ügyesebbek. Egy oldal feltörése során nem ritka eset a tartalmak vagy akár az egész oldal törlése. Ennek okán fontosnak tartjuk a megfelelő biztonsági beállítások elvégzését.

Frissítések telepítése

Ahogyan más készülékeknél, így a weboldalak esetében is elengedhetetlen a gyakori frissítések elvégzése. Ezeknek köszönhetően a weboldalad nem csak gyors és biztonságos marad az illetéktelen behatolókkal szemben, hanem új és hatékonyabb funkciókkal bővül.

Elégedett ügyfelek mondták rólam:

Zsolt Kertész
Zsolt Kertész
2022-06-22
ajánlja
Köszönet hogy részt vehettem a trainingen. Csak ajánlani tudom kezdő és haladó vállalkozásoknak is egyaránt. Nagyon sok hasznos és építő jellegű információt kaptam érdemes vele együtt dolgozni;)
Muhari Nikoletta Lia
Muhari Nikoletta Lia
2022-06-13
ajánlja
Hasznos tanácsokat kaptam a weboldalam optimalizálását és továbbfejlesztését illetően.
Patkós Dániel
Patkós Dániel
2022-06-13
ajánlja
Hello! Nagyon elégedett voltam az elemzéssel. Kaptam új információkat az oldallal kapcsolatban, ami számomra nagyon hasznos volt. Az automatizálásról sokat tanultam, illetve a kinézetről is kaptam pár hasznos tanácsot. Ami a legjobb, hogy mind ezt szakszerűen összefoglalva. Ajánlom bárkinek, aki szeretne többet kihozni a már meglévő webshopból, vagy éppen egy tejesen ujjat szeretne létrehozni. Mindenféle képen foglak még keresni, hirdetéssel és vevői visszajelzésekkel kapcsolatban. Szia.
Rizner Hedvig
Rizner Hedvig
2022-06-09
ajánlja
Ingyenes konzultáción vettem részt, mely hasznos volt számomra. Udvarias,érthető választ kaptam kérdéseimre
Kovács László
Kovács László
2022-06-06
ajánlja
Egy díjmentes felmérésen vettem részt és egy nagyon jó embert ismerhettem meg Kovács Botond személyében egy intelligens és jól kommunikáló személy.Azt gondolom szeretnék vele együtt dolgozni csak ajánlani tudom
Réka Tokai
Réka Tokai
2022-06-02
ajánlja
Egy ingyenes elemzésen vettem részt, de azt hiszem túlszárnyalta az elképzeléseimet. ☺ Kedves, segítőkész és mindenre részletesen kitér. Segít az elakadásban, ötletet, tanácsot ad a továbbiakhoz. Szóval aki gondolkodik, ne tegye tovább, csak jelentkezzen hozzá! 😉
Boér P. Csaba
Boér P. Csaba
2022-04-06
ajánlja
Szuper! Bátran ajánlom mindenkinek!

ALAP CSOMAG

Weboldalak számára
9.900 Ft/hó
  • SSL tanúsítvány
  • Sebesség optimalizálás
  • Biztonsági beállítás
  • Vírusellenőrzés és vírusirtás
  • Tárhellyel kapcsolatos ügyintézések
  • WordPress frissítés (2 hetente)
  • Bővítmények frissítése (2 hetente)
  • Sablon frissítése (2 hetente)
  • Teljes körű biztonsági mentés (2 hetente)
  • Frissítések következtében felmerülő hibák ingyenes, azonnali javítása*
  • Szabadon felhasználható 30 perc/hó (pl. tartalomfeltöltés, email cím javítás, kisebb módosítások, de NEM fejlesztés)**
  • További munkaórák óradíja ebben a csomagban: 6000 Ft
  • Képek és videók feltöltése
  • Blog és más szöveges tartalmak feltöltése
  • Termékek felvétele és törlése
  • Szolgáltatások felvétele és törlése
  • Vásárlási folyamat, funkció tesztelése

PROFI CSOMAG

Webáruházak számára
14.900 Ft/hó
  • SSL tanúsítvány
  • Sebesség optimalizálás
  • Biztonsági beállítás
  • Vírusellenőrzés és vírusirtás
  • Tárhellyel kapcsolatos ügyintézések
  • WordPress frissítés (2 hetente)
  • Bővítmények frissítése (2 hetente)
  • Sablon frissítése (2 hetente)
  • Teljes körű biztonsági mentés (2 hetente)
  • Frissítések következtében felmerülő hibák ingyenes, azonnali javítása*
  • Szabadon felhasználható 30 perc/hó (pl. tartalomfeltöltés, email cím javítás, kisebb módosítások, de NEM fejlesztés)**
  • További munkaórák óradíja ebben a csomagban: 6000 Ft
  • Képek és videók feltöltése
  • Blog és más szöveges tartalmak feltöltése
  • Termékek felvétele és törlése
  • Szolgáltatások felvétele és törlése
  • Vásárlási folyamat, funkció tesztelése

ALAP CSOMAG

Weboldalak számára
9.900 Ft/hó
  • SSL tanúsítvány
  • Sebesség optimalizálás
  • Biztonsági beállítás
  • Vírusellenőrzés és vírusirtás
  • Tárhellyel kapcsolatos ügyintézések
  • WordPress frissítés (havonta)
  • Bővítmények frissítése (havonta)
  • Sablon frissítése (havonta)
  • Teljes körű biztonsági mentés (havonta)
  • Frissítések következtében felmerülő hibák ingyenes, azonnali javítása*
  • Felhasználható 30 perc/hó
  • További munkaórák óradíja ebben a csomagban: 7000 Ft
  • Képek és videók feltöltése
  • Blog és más szöveges tartalmak feltöltése
  • Új elemek létrehozása
  • Oldalak felvétele, kialakítása, törlése
  • Termékek felvétele és törlése
  • Szolgáltatások felvétele és törlése
  • Vásárlási folyamat, funkció tesztelése

HALADÓ CSOMAG

Weboldalak számára
9.900 Ft/hó
  • SSL tanúsítvány
  • Sebesség optimalizálás
  • Biztonsági beállítás
  • Vírusellenőrzés és vírusirtás
  • Tárhellyel kapcsolatos ügyintézések
  • WordPress frissítés (2 hetente)
  • Bővítmények frissítése (2 hetente)
  • Sablon frissítése (2 hetente)
  • Teljes körű biztonsági mentés (2 hetente)
  • Frissítések következtében felmerülő hibák ingyenes, azonnali javítása*
  • Felhasználható 1 óra/hó
  • További munkaórák óradíja ebben a csomagban: 5000 Ft
  • Képek és videók feltöltése
  • Blog és más szöveges tartalmak feltöltése
  • Új elemek létrehozása
  • Oldalak felvétele, kialakítása, törlése
  • Termékek felvétele és törlése
  • Szolgáltatások felvétele és törlése
  • Vásárlási folyamat, funkció tesztelése

PROFI CSOMAG

Webáruházak számára
14.900 Ft/hó
  • SSL tanúsítvány
  • Sebesség optimalizálás
  • Biztonsági beállítás
  • Vírusellenőrzés és vírusirtás
  • Tárhellyel kapcsolatos ügyintézések
  • WordPress frissítés (2 hetente)
  • Bővítmények frissítése (2 hetente)
  • Sablon frissítése (2 hetente)
  • Teljes körű biztonsági mentés (2 hetente)
  • Frissítések következtében felmerülő hibák ingyenes, azonnali javítása*
  • Felhasználható 1 óra/hó
  • További munkaórák óradíja ebben a csomagban: 5000 Ft
  • Képek és videók feltöltése
  • Blog és más szöveges tartalmak feltöltése
  • Új elemek létrehozása
  • Oldalak felvétele, kialakítása, törlése
  • Termékek felvétele és törlése
  • Szolgáltatások felvétele és törlése
  • Vásárlási folyamat, funkció tesztelése

Dolgozzunk együtt!

Mesélj a projektedről és a célodról, valósítsuk meg közösen.